Email címed
Üzenet tartalma
 
   
   
 

Kedves Testvérek!

2018 április 25.-én, két hete szerdán itt a Tömőben közbenjáró imában volt részem. Aznap este, amikor otthon imádkoztam, megszűnt a mellkasomon az a szúrás, amivel nyár óta küzdök és sokszor fulladozó nehéz légzést okozott. Halleluja!

B.

 
   
      
 

Kedves István!

Először is áldott karácsonyt kívánok! Töltse be szívedet és minden kedves családtagod és rádbizttad szívét a Megszületett fölötti öröm és boldogság! A testet öltött Ige biztos kézzel vezessen mindannyiunkat a következő évben is!

Szeretném egyúttal megköszönni és továbbra is kérni imáidat. Az Úr mióta legutóbb ítram Neked, hathatósan vezetett a bátorság útján. Bár még mindig nem vagyok olyan magabiztos a munkahelyemen, mint mielött éveket hagytam ki, de elkezdtem - saját megítélésem szeint is, - munkahelyem hasznos tagja lenni.

Egyik előadásodban említettél egy idősödő munkatársnődet, aki a leépítésekkor félt, hogy elveszti a munkahelyét. Úgy éreztem, ezt miattam kellett megemlítened. Úgy éreztem, velem is ez fog történni. Én is féltem, hogy nem állom meg a helyem és nem hosszabbítják meg a szerződésem. Aztán meghosszabbították, a papíromon az áll, hogy nyugdijjig.

A munkatársam évek óta kezeli a fogyatékos betegeket. Nagy részben most én kezelem őket. (Nem kizárólag.) Jövőre az ilyen kezelések terén a tartomány központja leszünk.

A hiányaimat látom, de ha az Úrra tekintek, és belé vetem bizalmamat, kézzel foghatóan érzem a segítségét. 

Kérlek, továbbra is, hogy imádkozz bátorságért, hogy hathatós eszköze lehessek az Úrnak, hogy amit rajtam keresztül el akar végezni a világban, annak ne akadálya, hanem elősegítője lehessek.

Köszönöm és az Úr áldjon meg százszorosam minden imádért, amit értem, vagy bárki másért végzel!

Nagy szeretettel:

F. nővér

   

Kedves István!

Szeretném Istennek megköszönni azt a leírhatatlan élményt, amivel megajándékozott szombaton az egri szolgálatotokon.  Minden héten járok szentmisére, de ez teljesen más volt, sokkal mélyebben megérintett.

 Most először vettem részt karizmatikus imaalkalmon, először tapasztaltam meg az Istennel való találkozás és beszélgetés ilyen mély formáját.

Hála és dicsőség az Úrnak mindörökké!

 

 
      
      
 

Szia Pista!

Nagyon jó volt Fűzéren a lelkigyakorlat John Baptist Bashobora atyával.

Sokat tanultunk, és sok jó dologról hallottunk...

Ezeken elgondolkodtam, és így írnék még valamit,

amikor a Szentéji virrasztáson voltunk Sátoraljaújhelyen, és már közeledett a program vége,

buzdítottál, hívtál mindenkit dicsőíteni "gyertek Ti szent maradék".

A dicsőítés alatt kiáradt ránk a Lélek és többen is elteltünk Szentlélekkel, ekkor nagyon elámúltam.., ahogy ránéztem az Oltáriszentségre egy arcot láttam meg benne.

Krisztus arca volt az!

Hála és Dicsőség Istennek!

   

Tanúságot szeretnék tenni gyógyulásomról amit az Irgalamasság vasárnapján Pálházán tapasztaltam 2017.04.23


Az én problémám egy évek óta tartó női betegség amely sok fájdalommal és kellemetlen kivizsgálással járt. Már annyira elhatalmasodot a gyulladás a hasamban, hogy a fájdalom és a sok kezelés ellenére változás nélküli helyzet miatt 2015 februárban műtétre került sor. A műtét után az mondta az orvos, hogy a nagy gyuladás miatt a hasamba a bal petefészek hozzá volt tapadva a belekhez és az minden pedig a hasfalhoz. E miat is volt olyan fájdalmas az egész. A műtét után örültem, hogy most biztosan jól kipucoltak és ezzel megszabadultam a betegségemtől. Még azt hozzá szeretném tenni, hogy az 1. terhességem után a varás miatt elváltozott a méhnyak, így amikor a második gyermekemet vártam, azzal ilyezgettek, hogy minnél hamarabb tegyem magam rendbe mert el rákosodhat. Vissza térve a műtét utáni időszakra kb. 2-3 hónapig jól éreztem magam. Nem fájt a hasam és nem voltak azok a tipikus női problémákkal járó panaszok. Sajnos ezek a problémák hamarosan vissza tértek. Imádkoztam és kértem az Úr Jézust, hogyha Ő is azt akarja, vegye el Tőlem ezeket e fájdalmakat és betegséget, de ha nem akkor felajánlom a lelkekért és különösen egyért !! Ez után 2 évig többször jártam az orvoshoz  ami nagyon kellemetlen helyzet volt számomra, mert mindig arra gondoltam, hogy mit gondolhat rólam már a Dr. nő. Azt mondta, hogy ez már krónikus lesz nálam és nem nagyon lehet kikezelni, hogy tanuljak meg ezzel élni, hogy egyszer jobb másszor fájdalmasabb lesz. Volt, hogy azt mondta, speciális esett vagyok, és már Ő sem értette mért nem hatnak a gyógyszerek és ha hatnak is, akkor miért csak rövid ideig. Bevallom, már féltem a legrosszabtól a méhnyakráktol mert tudom, hogy a gyakori gyulladás is lehet az okozója. Tudtam, mi várna akkor rám, de legyen meg az Ő akarata. Hála az Úrnak nem került rá sor és továbbra is türelmesen imádkoztam.

E közben eljutottam Romániába is Nagyfaluba, és így hozzá kerültem az áldott olajkához és áldott vízhez. Mikor már a gyakori orvos látogatás miatt kellemetlen volt a dolog, áldott vízbe fürödtem, és az olajkával kenegettem a hasam és az csillapította is a fájdalmaimat. A fürdözés közben sokszor sírás fogott el és eszembe jutott az ige: " Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok" Mt 9,21. A ruháját nem tudom érinteni, de Ő megérinthet engem és én ebbe hittem.

Februárba sikerült eljutnom Holloházára a karizmatikus megújulás  50. évfordulójára és a közbenjáró ima alatt az üzenet az volt többek között, hogy az Úr ajándékot készít nekem. Felcsillant a remény, hogy hátha a gyógyulásom lesz az. Nagyon boldog voltam, mert már lassan 9-10 éve körbe-körbe ezzel küzdöttem.

Irgalmasság vasárnapján Palházára is eltudtam menni drága rokonságommal együtt, akiknek ugyan úgy megszeretném köszönni a bíztatásokat és az imákat értem. A szentség imádás alatt mintha egy kis enyhe szellőt éreztem volna, és  kértem az Úr Jézust, hogy gyógyitson meg ha Ő is úgy akarja, ha nem akkor továbbra is szeretettel viselem egy testvéremért. Erre megszólalt István, hogy most az Úr egy női betegségböl gyógyít EGY NŐT. Kicsordult a könny a szememből, és bíztam hátha én vagyok az és aztán a közbenjáró ima alatt az üzenet az volt, hogy sok kéréssel a szívembe érkeztem és most egyet az Úr a kezébe vesz. Még jobban megerősített, hogy én vagyok az a nő.

Egy hétig az irgalmasság vasárnapja után teljesen jól voltam. Nem fájt a hasam /nálam nem volt nap hogy nefájjon /. Rá egy hétre elmentem a kötelező szűrő vizsgálatra. A Dr. nő vizsgálás alatt azt mondta, megvan elégedve azzal amit lát, és hogy ez nem tipikus helyzet nálam. Ultrahangot is csinált és minden rendben van / mindig látott ott valami nem tipikus cysta vagy miom szerüséget /. Már ott feküdve 100% tudtam, hogy ez egy NAGY CSODA és hogy meggyógyított az ÚR JÉZUS.

Hála és dicsőség neki mindenért, hogy minden nap velünk van a családom körében és a munkahelyemen. Ma is cselekszik és gyógyit az ÚR. Ha hittel kerünk már meg is adja amit kértünk. " Higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek " Márk 11:24.

Köszönöm az Úrnak azt is, hogy végig kisért ezen a hosszú úton, és ennyi ember közül akik biztosan sok kéréssel a szívükben voltak azon a gyönyörű ünnepen, lehajolt hozzám és meghallgatott engem.

Dicsőség és hála Istennek !
Egy testvér Szlovákiábol

 
      
      
 

Kedves István!

Szeretnék tanúságot tenni megtérésemről és gyógyulásomról. 2016 decemberében jártam először nálatok rossz egészségi állapotban, megromlott emberi kapcsolatokkal és haraggal, értetlenséggel a szívemben. A dicsőítés alatt odaléptél hozzám, és megkérdezted, hogy mi a baj? Én csak sírni tudtam. Közbenjáró imát mondtatok értem az egész gyülekezettel. Megbékélve mentem haza. Másnap délelőtt hirtelen hatalmas és kellemes forróság járta át az egész testemet. Kiabáltam anyukámnak, hogy jöjjön, és érintse meg a hátam. Nemcsak a testem, de az ülőgarnitúra is forró volt, még mellettem is. Hiszem, hogy az Úr akkor, ott meggyógyított. Azóta kiderült, hogy a  betegségem bár krónikus, de szinten tartható, a családi kapcsolataim pedig szépen rendeződtek. Sikerült megbocsátanom és nekem is megbocsátottak. Most érzem, hogy mekkora kegy ez!!! Szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni Nektek!

Dicsőség az Úrnak!

Szeretettel : Zs

 

   

Szeretnék tanúságot tenni, és ilyen módon is kifejezni hálámat a Jóisten iránt.

Közel egy éve annak, hogy az Isteni Irgalmasság Vasárnapján, Pálházán, Úr Jézus meggyógyított az évekig tartó depressziómból. A szentségimádás alatt ismeret szavában elhangzott, hogy az Úr Jézus most többeket gyógyít a depresszióból.

Gondoltam, ez akár nekem is szólhatna. Én akkor nem éreztem semmit, de a következő napokban észrevettem, hogy a kötelességeim elvégzéséhez már nem kell kifejtenem akkora akaraterőt, mint addig. Minden könnyebben ment. Tudtam már örülni is, bár az életkörülmények, amelyek az egészet kiváltották nem változtak. Abbahagytam a gyógyszer szedését, annak ellenére, hogy tavasszal ez nem ajánlatos. Azóta sem volt szükségem rá.

Dicsőség az Úrnak, és hála a szolgáló csoportnak a készségükért és fáradozásukért az Isten Országának építésében.

E.

 
      
      
 

Akik ismerik a "Tömő" Szentségimádásokat, azok tudják, hogy milyen nagy ajándékokat készít az Úr az ottlevőknek!

Mindannyiszor ezt megtapasztaltam, de most különösen is!

Január végi Szentségimádáson az Úr elé vittem vejem nagypapáját és kértem, hogy mivel hitét egyedül csak Ő ismerte legyen irgalmas hozzá. A családtagoknak adja meg a békét és a nyugodt elbúcsúzás kegyelmét.

Mikor befejeztem imámat, szólt az Úr ismeretszaván keresztül:

"Áldásom fogja kísérni, akit most Elém hoztál!"

Erősen kezdett dobogni a szívem, szemeimből könnyek folytak...az Úr megérintett.

Szentségimádás után felhívtam vejemet és elmondtam az Úr üzenetét. Őt is, lányomat is megérintette.

Másnap és az azt követő napokban én csodálkoztam a legjobban, hogy mit végzett el az Úr bennük. Belesímultak az Úr akaratába és őszinte szívvel hálát tudtak adni Istennek nagypapáért, aki pár nap mulva meghalt, teljes békével távozott.

Uram a Te szereteted és irgalmad végtelen és a nyomorúságunkban sem hagysz magunkra hanem felemelsz!

Áldott legyen a Te Neved!

   

Kedves István !                                                                                                 

Tanúságot tennék az Úr jóságáről !

Az Úr 2016 októberében, a Szentségimádáson meggyógyított. A betegségem olyan tünetekkel járt,  hogy a vérnyomásom hirtelen kezdett leesni, a pulzusom száz fölé ugrott, és ilyenkor le kellett feküdnöm, mert különben elájultam volna. 

Ugyanis a szívem valamilyen oknál fogva  nem tudott elegendő oxigént felvenni a tüdőből, így az agy nem kapott elegendő oxigént és a vérnyomás kezdett leesni, a szív kompenzásáként megemelte a pulzust, és amikor lefeküdtem, fél óra múlva normalizálódott a helyzet.

Ezt a  "valamilyen okot " kellett volna kivizsgálni, de nem tudtam elszánni magam, hogy elmenjek orvoshoz, és naponta már többször jöttek rám a  rohamok és nagyon gyenge lettem. Aggódva gondoltam arra, hogy lehet, hogy én is úgy fogok járni, mint Édesapám, aki elóttem halt meg hirtelen szívfélelégtelenségben.

És október második Szentégimádásán, egyszercsak jött az ismeret szava, hogy " valaki fél, hogy a szívével baj van.............. megáldom a koszrúereidet "

Eszembe sem jutottam magamnak, hogy én lehetnék az, hanem egy pár nap mülva felfigyeltem arra, hogy mintha nem lennének rohamaim, és elkezdtem figyelni magamat.

És mostmár a hetedik hétnél tartok és bizony megszüntek a rohamaim, és elvette tólem az Úr azt anagy fáradságot is

KÖSZÖNÖM JÉZUS !

O