Gondviselő Istenünk szeretetéről egy újabb tanúságtétel a Tömőből.

Kedves Testvérek!

Régóta tervezek tanúságot tenni a nyár előtti utolsó Szentségimádásos alkalomról, de a Jóisten már tudta, hogy miért kell eddig várnom, ugyanis még több tartalmat szeretett volna ennek a tanúságtételnek, amire csak mostanában derült fény!

A Szentségimádás alatt mintha folyamatosan hozzám szólt volna az Úr, Istvánon keresztül és a lelkemben is. Olyan volt mint egy igazi párbeszéd!

Kisbabát várok és ez a terhességem eléggé nehéznek bizonyult az elejétől fogva.
De Isten többször is szólt hozzám és megnyugtatott, hogy Ő megáldja és szereti ezt a babát és a tenyerén hordoz, tegyek félre minden félelmet a szívemből. 
Valamint figyelmeztetett, hogy NE EMELJEK! Ehhez még István hozzá is tette, hogy ha az Ő édesanyja meg tudta ezt fogadni 11 gyerek mellett, akkor ez nem lehetetlen és ezt vegyem szigorúan.

A Szentségimádás utáni napra volt időpontunk 12 hetes ultrahangra, ahol orvosilag is igazolták az elhangzottakat: rossz helyen van a méhlepény, emiatt lehettek a tünetek, így pihenést javasoltak és azt mondták; arra különösen is figyeljek, hogy NE EMELJEK!

Isten előre megmondta, előre figyelmeztetett! Előre, hogy értésemre adja, szívembe írja ennek komolyságát.

Ezenkívül más is történt az én szívem csöndjében ezen a Szentségimádáson:Eddig a férjemmel, úgy gondoltuk, hogy kisfiú lesz a pocaklakó, de itt Jézus a szívembe ültetett egy lány nevet, nagyon erősen. Otthon kikerestük a férjemmel a magyar megfelelőjét és csodák csodájára mindkettőnknek azonnal tetszett. Igy gondoltam akkor biztosan mégsem fiú lesz, hanem lány. De a következő 14 hetes ultrahangon 80% valószínüséggel fiút mondták, és azt mondják, hogy a fiút nem nagyon szokták eltéveszteni.. 
Kisfiamnak is mondtuk, hogy a Doktor bácsi szerint nem kislány van a pocakban hanem kisfiú, pedig Ő az elején váltig állította hogy lány lesz.Újabb hetek teltek el a következő nagy ultrahangig, ahol közölték velünk, hogy itt ugyan nem látnak semmit a lába között, ez a kisbaba bizony lány!!!

Isten ezt is előre a szívembe ültette.
Dicsőség az Istennek Hála Értetek és az alkalmakért a Tömőben.

O