Egy imameghallgatásról tanúságtétel

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Egy gyógyulásról és az ezt követő sok évvel későbbi eseményekről teszek tanúságot, és ezzel a tanúsággal is a hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni az Úrnak.

A történet első része régebbi, és erről már volt korábbi tanúságtételem. 1986 nyarán megszületett a harmadik gyerekünk egy kislány. Nagyon jó gyerek volt, áldott, békés, boldog csecsemő, szépen fejlődött, kicsattant az egészségtől.

December elején azonban végigsírt egy éjszakát, bármit is tettünk vele nem tudtuk megnyugtatni.
Másnap a gyermekorvosunk azonnal kórházba utalta. A kórházban nagyon súlyos mellhártyagyulladást állapítottak meg, a vérrendszerét megtámadó, bakteriális eredetű hemolízáló streptococcus fertőzést kapott (hemolízis: a hemoglobin kioldódása a vörös vértestből a sejthártya sérülése következtében). A vérképe teljes vérmérgezési tünetet mutatott, a szervezete sokkos összeomlást kapott, teljesen besárgult, pár órán belül mindkét veséje leállt, a súlyos krízis miatt reggelre már az intenzív osztályra került.

A gyermekorvosunk tájékozódott a kórházban és felhívott, hogy nagyon kicsi az életesélyünk. Szó szerint ezt mondta: ne engedjem a feleségemet egyedül látogatni a kórházba, mert összeroppanhat, amikor bemegy a kórházba, és már nem találja gyerekünket az ágyában, és a két nagyobb testvérnek szüksége van az édesanyjukra.
 
Közben nagyon elkezdtünk imádkozni kislányunk életéért, kértük a gyógyulását, de hozzátettük: Uram legyen meg a Te akaratod, és add, hogy akaratodat el tudjuk fogadni. Később mások is az imádkoztak kislányunkért.

A vese leállás miatt, a vérének kálium szintje folyamatosan nőtt, amit ha nem tudnak, lecsökkenteni az egy-két nap múlva szívének leálláshoz vezet.
Sürgős művese kezelésre volt szüksége, de ennek a gyermekklinikának nem volt művese kezelő gépe, és az orvosok sem javasolták, hogy egy 6 hónapos gyereket művese gépre rakjanak, mert a kezelés érrendszeri károsodást okozhatott volna.

Új kísérleti gyógyítási eljárás mellett döntöttek: hasi dialízisest alkalmaztak. Magyarországon ez volt az első alkalmazása ennek az eljárásnak egy 6 hónapos csecsemőnél. Ez azt jelentette, hogy a hasfalába egy csövet operáltak be, majd a hashártyájára sószegény oldatot vezettek be, majd 2 óra múlva és az oldat telítődött, és ennek leszívásával pótolták a vese funkciót. És innentől kezdve ez ment folyamatosan.

A beavatkozás sikerült, az azonnali szívleállás veszélye elmúlt, de továbbra is csak egy nagyon válságos állapot maradt fenn. Ott feküdt kiterítve az ágyban, egyik karjába, az infúzió, a másik karjába egy kanul volt bekötve, hogy ne kelljen állandóan megszúrni, ha injekciót kap és még rengeteg cső és vezeték volt rákötve.

Nap, mint nap mentünk látogatni, de a helyzet semmit nem javult. Az orvosok időtávlata a következő 6 óra volt, és mikor felvázolták a várható eseményeket, semmi bíztatót nem tudtak mondani. Az első napokban egyszer mutattak egy fényképalbumot, melyben olyan gyerekek fényképe volt, akik 1-2 napos krízis után gyógyultan távoztak az intenzív osztályról.
Hát nem volt túl vastag ez a fényképalbum.

Előfordult, hogy 190-200-as pulzust mértek nagyon alacsony vérnyomással együtt. Volt, hogy a hasa duplájára volt feldagadva, (hashártyagyulladást kapott) és ez a beteg szerv jelentette az életlehetőséget a dialízis funkciójának biztosításával.

A napok teltek, a helyzet továbbra is válságos volt. Mi folytattuk az imádkozást és nagyon kértük az Urat, hogy életben maradhasson.

A 10. krízisnap után az orvosok már messzebbre tekintettek és egy új lehetséges megoldásról beszéltek: hogyha nincs változás, de stabilizálódik az állapota, akkor majd otthon kell kialakítani egy steril szobát és kihúzni 2 évet a hasi dialízises eljárással, hogy elég nagy legyen majd egy veseátültetésre. De ez idő alatt semmilyen fertőzést sem kaphat….

Így hát csak imádkoztunk és vártunk.

Tizenhatodik krízis napon, pont december 24-én, Karácsonykor, történt az első javulás Blanka állapotában, megindult a veseműködése. Nagy karácsonyi ajándék volt ez számunkra a gyógyulás reményét jelentette.

Ezt követően lassú javulás, és több megpróbáltatást követően, összesen 48 napos intenzív osztályos kezelés után, január végén vittük haza. Teljesen le volt gyengülve, hiszen több mint egy hónapig csak infúzióval a táplálták. Utána nagyon lassan kapott csak erőre, 2-3 hónapba telt, mire a fejét újra fel tudta emelni.

Gyermekorvosunk - aki már nyugdíjkorú volt – azt mondta, hogy ez volt a második eset életében, hogy egy ilyen súlyos betegségből látott gyereket meggyógyulni. Utólag elmondta, hogy egy százalékos túlélési esélyt becsült. ( Az egy százalékos túlélési esély azt jelentette, hogy a vizsgált időpontban még életben volt.)   

Az eseményekre több év távlatából, visszatekintve most is hisszük és valljuk, hogy kislányunk életét az imameghallgatásnak köszönhetjük.

Imánkban életet kértünk az Úrtól és ezt rögtön kétszeresen megkaptuk, mert már szeptemberben megszületett a negyedik gyerekünk. Így, amikor az életet kértünk az imánkban rögtön kétszeres gyerekáldást kaptunk.

Dicsőség, köszönet és hála az Úrnak, aki megsegített nagy megpróbáltatásunkban.

Kislányom megismerve történetét az orvosi hivatást választotta. Családjában két fiú édesanyja lett.

Múltak az évek, de az Úr nem feletette el, hogy az életért imádkoztunk.
Ekkor egy 19 éves nagylányt kaptunk. Egy igen érdekes véletlenekkel teli történet volt ez. Ha egyáltalán vannak véletlenek!
Mikor 2003-ban először jártunk Déván a gyerekotthonban. Első ismerkedésünk egy szociális család nevelőjével való beszélgetéssel kezdődött. Pár perc múlva Noémi nevelő kihívott egy lányt, hogy szeretné bemutatatni nekünk. Így a következő órában együtt beszélgettünk tovább. Ezt az első találkozást követő két év alatt öt követte, hol Budapesten, hol Déván újra és újra találkoztunk vele. Ekkor már egy kicsit gondolkoztam azon, hogy valami célja van ennek a sok véletlen találkozásnak.
Így is történt az ötödik találkozáskor ez a lány mondta, hogy felvették az egyetemre, Kolozsváron pszichológia szakra került. Támogatókat keresett, hogy úgy tanulhasson, hogy közben ne kelljen dolgoznia.
Utólag visszagondolva erre úgy tűnt, mintha ez a lány „az ajtónk előtt állt és zörgetett” volna.
Arra gondoltunk, ha az Úr megadta nekünk azt, hogy a négy gyerekünket fel tudjuk nevelni, miért ne támogatnánk egy ötödiket is.
Az elején még nem is realizáltuk, hogy ezzel a döntéssel rendkívüli ajándékot kaptunk. Így lettünk Csaba testvér egyik 19 éves dévai neveltjének a fogadott keresztszülei. Az évek múlása során kiderült, hogy a keresztszülőség sok örömet adó kötelezettségekkel is jár.
A keresztszülői feladat ugyanis, a szülő hiánya (édesapja meghalt), vagy akadályoztatása esetén helyette helyt állni. A történet további részében el akarom kerülni a dicsekedés látszatát, minden dicséret az Urat illeti, de a megtörtént eseményeket elmondom.
3 évvel később Kolozsváron együtt ünnepeltük a BA diploma megszerzését.
Az igazi meglepetés a fogadott lányunk esküvőjén ért minket.
Meghívtak Bristolba az esküvőre, és felkért, hogy vezessem őt fel a házasságkötésre, ahogy az apák a lányaikat szokták elkísérni a szertartásra. Az esküvői családi fényképen is mi álltunk mögötte a szülei helyett. Az ünnepi ebéd előtt a férj papája odajött hozzám, és felkért, hogy a feleség családja részéről én mondjam el az ünnepi beszédet.
Hűha ez bizony még álmaimba sem jött elő, mikor a véletlenek sorozatának kalandjai elkezdődtek.
Ugyanígy együtt ünnepeltük kislányanyának keresztelőjén.
És mivel ez a lány Csaba testvér neveltjei közül talán a legtehetségesebb, a múlt év (2018) novemberben megint jelen voltunk a családi ünnepségén. Ekkor szorgalmának és tehetségének jutalmaként, a doktori képzés vizsgáit sikeresen befejezve Bristolban a pszichológia tudományok doktorává avatták.
Néha kifürkészhetetlenek és sok örömet hoznak az életért mondott imák következményei.

A történetnek még nincs vége az éltért mondott imáink hatásait a mai napokban is megtapasztaljuk. Bár ez már a gyerekink közreműködésével történik. Az elmúlt 8 évben kilenc unokánk született, és idén júliusban születik meg a tízedik unokánk. Az unkáinkon keresztül bőséges gyerekáldásban van részünk.

Azt hiszem az életünk során a gondviselő Isten elárasztott minket bőséges áldásával, szeretetével.

Budapest, 2019, május

Z