Íme egy újabb megható tanúságtétel!

Egy fiatalasszony elpanaszolta bánatát, hogy férje egyik napról a másikra elhagyta két kisgyermekével együtt. Annyira megesett rajta a szívünk, hogy imádkoztunk érte, ahogy közbenjáró imánál szoktuk. Ebben szó esett Isten gondviselő szeretetéről is.

Elpanaszolta, hogy egy ingatlan eladásért megigért jutalékát csak ketten fizették ki. úgy tűnik a másik kettő nem akar fizetni. Lassan már nem fog tudni gyermekeinek enni adni Elmondtuk neki azt a történetet, amit az előző tanúságtételben olvashattok. Nagyon megérintette a történet.

Hazamenve otthon leborult imában Isten elé és ő is a mennyei bíróságnak ajánlotta ezt a tartozást és kérve ha döntöttek ügyében akkor amint a mennyben van úgy legyen a földön is.

4-5 nappal az ima után a harmadik személy szó nélkül elutalta a jutalékot. Mintha a negyedik nem akart volna lépni ebben a dologban. És akkor jött a telefonhívás, felhívta őt az első személy aki már az elején fizetett. Elmondta neki, hogy az ő lelkiismerete nem bírja elviselni, hogy negyedik nem akar fizetni, ezért úgy döntött hogy ezt helyette is kifizeti és valahogy majd elrendezi ezt az adóssal.

Megrendítő történet az isteni gondviselésről! Jelentős összeghez jutott, elrendeződött az élete. mit is mondhatnánk még? Halleluja! Magasztajuk Őt, akinek Szent a Neve!

 

Á