Iimmár másodszor voltunk Fehérgyarmaton. Előzőleg 2014 november végefelé voltunk először. Akkor kevesen voltak. Most valamivel többen érkeztek, vidékről jóval többen jöttek mint helybeliek,

Mindig megtapasztaltuk, hogy az Úr kegyelme független volt a létszámtól. Most is így volt, Bár a dicsőítés után érkezett a billentyűs testvérünk, de az Úr megáldott bennünket már kezdettől a jelenlétével. A dicsőítés az egyetlen gitárral is kenettel működött, az Úr felemelte a szívünket, a dicsőítés örömével ajándékozott meg bennünket, Hallelúja.

A dicsőítés alatt megkaptuk az egység ajándékát. Ez annyira átjárt minket, hogy ne tudom megállni, hogy egy pillanetra időben előre ne ugorjak, hogy a Szentmisén a Halleluját olyan tüzesen egy szívvel lélekkel énekeltük, hogy jó volt részesének lenni, még utólag örvendezek a hallatán. (Lásd a tanításnál az evangélium előtt!)

Tanítás alatt újra megtapasztaltam a Szentlélek vezetését. Szentségimádáson megtapasztaltuk az ismeret szaván keresztül, hogy az Úr belső sebeket gyógyított. Dicsőség és hála az Úrnak.

A Szentmisére sokan jöttek még helybeliek. A Szentmisén is érezni lehetett az előzőekben történtek felemelték a szívünket. Jó volt együtt lenni, együtt ünnepelni a Szentmisén.

Az Úr közbenjárásban sokakat megérintett, Halleluja!

Kegyelmekben gazdag, áldott napunk volt. Az eddig tapasztaltakat mintha meghaladta volna ez a nap. Nagy kenetét éreztük a Szentlélek Úristennek egész nap. Az Isten jelenlétében szolgáltunk, magasztaljuk Őt! Dicsőség az Istennek.

Amit különös megtapasztalásként emelnék ki az az, hogy nagyon sok személyes megérintettséget láttunk a jelenlevőkön. Ez a nap minden szakaszában érzékelhető volt. a dicsőítés közben, tanítéskor és a szentségimádáson egyaránt.

Az Úr különösen gazdagon ájándékozott az ismeret szaván keresztűl is. Ez a Szentségimádás alatt megrendítő szépségében bontakozott ki. Nagyon meghitté, személyessé tette az adorációt. Az Úr, aki szívünkre beszélt, nagyon áldottá, személyes találkozássá formálta mindnyájunknak. Keresem a szavakat, hogy próbáljam visszaadni amit nem lehet. Nagy egységet éltünk meg, az Úr kötötte egybe a szíveket. Halleluja! A dicsőítésvezető is oly módon átélte az Úr ajándékozó szeretetét, hogy egyszercsak letéve a gitárt kitárt kezekkel borult a Szentségben jelenlevő Úr elé és leborúlva hódolt előtte. Megejtő könnyeket csalogató érintések. Erről szólt az egész nap. Nem tudom megállni, hogy már itt le ne írjam, hogy a legvégén az Üres templomban egyszercsak odaállt elénk valaki, hogy ő is szeretne imát kérni. Csak egyetlen mondatot mondtunk neki, de úgy telibe találta, hogy meglett férfi létére tenyerébe temette az arcát és katartikus zokogásban tört ki, mint egy gyermek. Rácsodálkoztam és ekkor elért az Úr valami olyan kegyelme, hogy csak arra volt időm, hogy kettőt lépjek az üres oltár felé fordulva, hogy ne lássanak, de már patakzottak a könnyeim szemlélve az irgalmát, hogy mit cselekedett mikor már befejezettnek gondoltuk az alkalmat. csak sirtam és sírtam, nem akartak csitulni könnyeim. A hála, a köszönet és a megrendültség egyszerre volt jelen a szívemben. Mint mondtam a napot hasonló személyes megrendültség kisérte végig sokaknál, halleluja!

Aki az eke szarvára tette a kezét ne tekintsen vissza, de Isten dicsőségére mondanám, hogy itt a hegyközben sok sok korábban megérintett ember olyan nyitott szívvel érkezik az alkalmakra, hogy a Szentlélek túláradó módon ajándékozza magát és érinti meg ezeket a nyitott szívú testvéreinket. Nagy egység és öröm a következménye Isten túláradó ajándékainak. Jó ezeket látni, hogy jó földbe hullik a mag! Halleluja!

Hála köszönet az Úrnak ezért csodálatos napért. Magasztaljuk az örökkön örökké Élőt, a Mindenhatót! Halleluja!

Zsúfolásig megtelt a füzérradvanyi templom, nem fértek be az emberek a kinyitott templomajtón keresztül láttuk, hogy kívül is sokan álltak. Tíz paptestvér gyóntatott, nagyon sokan éltek a gyónási lehetőséggel. Aki akart mindenki meg tudott gyónni még a szentmise előtt.  Hét paptestvér vett részt a szentmisén.

A korábbi lelkigyakorlatok  és evangelizációk amikről már beszámoltunk mind-mind nagyon áldottak voltak! A jelen beszámoló nehézsége, hogy ez az alkalom felülmúlta az eddigieket, hogy milyen mértékben ehhez kell megtalálnom a megfelelő szavakat.

Az egész alkalom során Isten egy erős jelenléte töltötte be a templomot ez túlhaladta a korábban megtapasztaltakat. Következményeként, vagy helyesebb lenne a kegyelem szó használata? Nem tudom az Úr tudja! De megtapasztaltunk az egész nap során egy nagyon nagy egységet, békét örömöt, egyben a Szentlélek kenetét a szolgálatok mindegyikén papoknál, laikusoknál egyaránt. Mindnyájan egyek voltunk a szeretertben, mintha a menyország előízét éreznénk különösen is a hét pap által celebrált Szentmisén. 

Ez a megtapasztalt egség nem a mi erőlködésünk, mégcsak nem is a könyörgésünk gyümölcse volt, hanem valami újszerű, Istentől ránkárasztott kegyelmi ajándék amibe belemerített minket, benne mozogtunk mint hal a vízben. A Szentlélek kenetében megélve csodálatos történések sorát tapasztaltuk. Átéltük mintegy az események sodrására rácsodálkozva, amit pillanatnyilag nem is értettünk meg igazán, csak utólag csodálkoztunk rá mit kaptunk ajándékba. Nos ez az amiről azt mondtam keresem a szavakat mit és hogyan tudok kifejezni! De visszaadni nem tudom, talán sejtéseken keresztül.

Mintha átléptünk volna egy határvonalat a szolgálatban amit akkor kezdtünk igazán felfogni amikor a közbenjáró imát megkezdtük és a Szentlélek különös kiáradásának tanúi lehettünk. Akik ott voltak, értik, tudják miről beszélek, hiszen értük kaptuk. Dicsőség az istennek! Hálát adunk Istennek az egész napért, köszönjük Urunk!

A közbenjárás befejeztével bementünk egy szobába és elkezdtünk spontán módon dicsőíteni, hálátadni Istennek mindezért. Úgy éreztük ezt azonnal meg kell tennünk halasztást nem tűrve dicsőítettük az Istent. Halleluja! Csodálatos volt, dicsőség az Istennek!

Még most is rácsodálkozom a történtekre, nagyon nagy kegyelmek kiáradásának lehettünk tanúi. Halleluja!

Már előző nap délutánján megérkeztünk. Úgy döntöttünk a szolgáló és szervező testvérekkel együtt, hogy este tartunk egy dicsőítést, közös imát a templomban a másnapi összejövetelért. Megbeszéltük, hogy a végén egymásért is végzünk közbenjáró imát, hogy szívünk ebben is felemelkedjen az Úrhoz. Az egység ájándékát is kértük. Az Úr meghallgatta könyörgésünket. Csodálatos, reményeinket felülmúló válaszokat kaptunk. Ha ezt mind leírnánk, nem maradna hely és idő a másnapi események méltatására! Halleluja!

Búzdítással kezdtük a dicsőítést, hogy az egy szivvel egy lélekkel való dicsőítéssel trónt készítsünk az Úrnak. Az egész napra és így a dicsőítésre is jellemző volt az egység ajándéka! Ajándékul kaptuk! Hálát adunk érte! A szív mélyéből feltörő dicsőítésre rácsodálkoztunk. Nagy kenettel szolgáltak a zenészek, akik magukkal ragadták a jelenlevőket a szívből jövő dicsőítésbe. Apróságnak tűnik, de a dícsőítés dinamikájára egy példa, hogy a gitár húrjai sorra pattantak el az igénybevétel alatt. Egymás után vált szükségessé a cseréjük. Sok ismeret szavát kaptunk dicsőítés közben is.

Voltak olyan kegyelmi vonatkozásai a napnak, amit csak később értettünk meg. Például amikor előre megtámogatta a tanítást vagy valamilyen más történését a napnak az Úr. Ennek a szépsége megejtő volt. Olyasmi mint amikor egy gyermek építőkockával épít és az anyja odalép és azt adja a gyermek kezébe amit éppen szeretne beépíteni. Ezzel alig mondtam el valamit, mert az események sodrába kerülve ezek körülvettek. A dicsőítés sajátos egyedi volta, mint a sorban kinyíló virágok füzére. Ismeretek a következő pillanat történéséről, ami aztán a szemed láttára beteljesedik. Itt meg is állnék, mert kibeszélhetetlenek. De ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy különleges, csodálatos napban volt részünk, melyet Isten kegyelmével felkarolt és körülvett. Dicsőség, hála és köszönet mindezért.

Természetes velejárója az említetteknek, hogy ez szinte láthatóvá válik a jelenlevők érintettségében, az arcokon, a megjelenő ragyogó, könnyes arcok jelzik szívet melengetően, hogy valóban köztünk van az Isten! Az érintések sokfélesége az egész nap folyamán. Halleluja!

Számos csodálatos visszaigazolást, tanúságtételt kaptunk az érintésekről, gyógyulásról. Dicsőség az Istennek! Ezek egyben megerősítést is adnak, hogy tennünk kell a meghívó Isten akarata szerint. Halleluja! Magasztaljuk az Istent és hálát adunk neki mindenért, az egész rendezvényért, annak mindkét napjáért! Amen! 

Valahogy azt gondoltuk annyira csodálatos volt a Tömőben az augusztusi búcsú napja, hogy örültunk volna egy hasonló, áldott alkalomnak. De nem úgy az irgalmas Istenünk! Oly csodálatosan felülmúlta ez az evangelizáció, hogy nehéz szavakba foglalni, de kell hogy ily módon is megdicsőítsük Istenünket.

A Szentlélek nagy kenetét tapasztaltuk az egésznapi szolgálat során. Sok paptestvér gyóntatott, miközben maguk is megérintődtek. Tanúságot tettek róla. Sok ismeret szavát kaptunk és mondtunk be dicsőítés közben is.

Csodálatos dicsőítést éltünk át, egy szívvel lélekkel dicsértük az Urat nagy jelenlétet tapasztaltunk meg közben.

A tanítás, tanúságtétel alatt látva a könnyes szemeket, arcokat elérkezettnek láttam az időt az életátadásra. A felszólításra mindeki felállt és mondta az életátadó imát. Érezni lehetett, hogy betölt minket a Szentlélek. Amikor az ének megkezdődött: "Uram neked adom szívem..." szem nem maradt szárazon. Patakzó könnyek között és könnyáztatta megérintett arcok között haladtunk hátra kérve a Szentlélek kiáradását. Megrendültünk a látványon, hogy mily módon áradt ki a Lélek! Az emberek a székek és a padok között spontán elnyugodtak a Szentlélek csodálatos erejű kiáradására. Halleluja! Még most is ahogy leírom megérint a látványra emlékezve a történtek csodálatos volta. Nehéz kifejezni azt, hogy mindenki személyes módon lett megérintve a Szentlélek erejének sodrásába kerülve. Mintha szívünkbe írták volna mit jelent az ige: (2 Kor 10,4)"...harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni erejűek és erődítmények lebontására képesek." Dicsőség az Istennek, mert valóban Isten nem a félénkség lelkét adta! (2 Tim 1,7)

A Szentségimádás alatt is rácsodálkozhattunk az ajándékozó Isten gazdagságára. Az érintések megtapasztalása a jelenlevőkön, az Úr jelenléte közöttünk mint megannyi felejthetetlen élmény a nap során.

A közbenjárásnál mindazokat felkértük a szolgálatra a jelenlevők közül, akiknek karizmáit már megismerhettük korábban. Nagy egységet és kenetet adott ehhez az Úr, Halleluja. Minden közbenjáró csoportnál láttuk az Úr kegyelmét a Szentlélekben való elnyugvások megjelenésében. Nagy-nagy érintések szemtanúi lehettünk. Csodálatos napunk volt, dicsőség az Istennek!

Valami szépet, valami csodálatosat szeretnénk megosztani veletek erről a napról az Isten szeretetének csodáit közöttünk amivel körülvett minket ezen a szép ünnepnapon, ami egyben az éves búcsúnapja a kápolnánknak, a Tömőnek.

Hol is kezdjem? Talán furcsa lesz, de engedjétek meg hogy az alkalom után másnap érkezett sms szövegét osszam meg veletek, ami erről a napról szólt:

"Kedves István! Nem lehet elhallgatni, csendben lenni, hanem el kell mondani sokaknak, hogy tegnap az Örökhazában voltunk! Kevés a szó, csak a szív tudja megadni a választ, amit az ember megélt! Öröm, nyugalom, béke, amit az ember nem tud adni. Dadogva csak azt akartam mondani, hogy dicsőség az Úrnak, hála a Drága Szűzanyánknak és köszönet nektek! Az Úr áldása van a szolgálatotokon!"

A búcsús Szentmisével kezdtünk. Már az elején láttam többen könnyeikkel kűzdenek, éreztem, vagy tudtam, hogy ez a nap más lesz az eddigiekhez képest. Ezért nem tanítással folytattuk hanem a Szentmise után Szentségimádással. Nehéz elmondani ami történt, mert különös módon áradt a kegyelem, ilyen módon még soha nem mondtam ismeret szavát. 4.5 perces folyamokban érkezett. Katartikus hatása volt mindenkire. valaki látta és elmondta, hogy mindegyik után 4-5 ember felállt és elment gyónni miközben az arcukon valami különöset látott. Mint amikor Isten tükröt tart valaki elé és meglátja benne bűneit és arcára íródik: bűnös ember vagyok. Mekkora kegyelem! Hamarosan csoportosulás volt a gyóntató helyiség környékén. Az Úr jelenléte ettől kezdve egész nap szinte tapintható volt. Meg sem tudom közelíteni szavakkal a megtörténteket. mintha csak dadogni tudnék.

Sokakat gyógyított az Úr a belső sebekből. Valami olyasmi történt hogy mintha egy erős sodrás közepén lennénk a Szentlélek kiáradása révén. Csak felső fokban tudunk beszélni a történtekről. A közbenjárásról sok csodálatos élményt tudtunk egymás között megosztani. Valakinek eközben indult el a prófétálás ajándéka. Voltak akiknek az abortusz okozta sebét gyógyította az Úr. Bár apróságnak tűnhet, de nem így annak akivel történt, hogy a közbenjárás azzal fejeződött be, hogy az Úr azt kérte, hogy egy igét mondjak el neki a Bibliából. Mikor megtettem a testvér azt mondta ezt húztam ki bejövetelkor is a dobozkából. Sok más szép történésről tudunk, de annyira személyesek, hogy nem illendő közreadni, ha csak ő maga el nem mondja tanúságtétel formájában. Egészen a befejezésig egyformán éreztük még az utolsóknál is a Szentlélek kenetét. Halleluja!

Egy tanúságtételt olvashatunk erről a napról a KAPCSOLATOK menüben. Dicsőség az Istennek.

Kevesen jöttek el az evangelizációra mintegy 30-an voltunk. Nem zavart bennünket a kisebb létszám, tájékoztatásul irtam le. Tudom az Úrnak fontos volt és nekünk is. Már dicsőítés közben láttuk könnyes szemeket, megérintett testvéreket. Hála az Úrnak.

A tanítás tanúságtétel közben is cselekedett az Úr, mert a jelenlevők közül itt is, ott is elsírták magukat, mikor az Úr a tanításon keresztül érintgette őket. Halleluja! Sőt a szolgálócsoport tagját is láttam a könnyeivel küszködni. Dicsőség az Istennek!

A Szentségimádás alatt is láttunk katartikus érintést az ismeret szaván keresztül, de a zsebkendők gyakori használata is jelezte ezt. Köszönjük Urunk!

Csodálatos Szentmisében volt részünk, a templom megtelt a hívekkel. A Szentmisét követően közbenjáró imával szolgáltunk a lelkinapon résztvevők számára. Nagy érintések tanúi lehettünk ekkor is. Dicsőség az Istennek!

Bensőséges, áldott napunk volt. Isten ajándékozó szeretete, áldása végigkísérte a napot, örvendeztünk ennek látásában. Hálát adunk mindezért. Örömmel, békével és derűvel tértünk haza, mert fáradozásunk, nem volt hiábavaló. Halleluja!

Szentmisével kezdtük az alkalmat 10 órakor. Olyan zsúfoltságig megtelt a kápolna, hogy alig győztük a félre pakolt kisszékeket is széthordani, hogy mindenki valahogy helyet tudjon foglalni. Már ekkor éreztük, hogy nem egy lesz a megszokott alkalmak közül. Valóban.

Olyan csodálatos Pünkösdünk volt, ami teljesen fölülmúlta az eddigieket. Már a tanítást is rövidre fogtam és inkább búzdításnak szántam mint tanításnak. A Szentségimádást nem akartuk kihagyni nagyon áldott volt. Már akkor megéreztük a kegyelemi érintéseken keresztül, hogy csodálatos napunk lesz, azaz már van.

Ezt követte a Lélekhívásos dicsőítés. És kiáradt a Lélek. Itt is ott is sirva fakadtak a testvérek olyan érintések voltak. Kb. félóra múlva három csoportban kezdtük el a közbenjáró imát, a személyre lebontott Lélekhívást, az egyénenként való Lélekáradást. Ekkor megtapasztaltuk, éreztük, hogy elképzeléseinket teljesen meghaladó módon történik.

Oly erővel áradt ki a Szentlélek, hogy mindhárom csoportban egymás után nagyon sokan elnyugodtak, miközben belső sebek gyógyulásának, és szabadulásoknak is tanúi voltunk. A felsoroltak nem egyedi esetként jelentkeztek, hanem folytatólagosan végighúzódott a hat órán át tartó közbenjáró imaszolgálaton mindenkinél más és más módon, személyre szabottan. Annyira felemelő történések voltak, hogy akik látták azok is könnyeikkel küzdöttek ezek láttán.

Valami újszerű, valami felemelő történések, mintha átléptünk volna egy határt az eddigiekhez képes. Csodálatos volt ez a szemünkben. Meghatódva éltük át, hogy velünk van az Isten. Halleluja.

Dr. Roska Péter atya a misét követően egész nap gyóntatott, amiben mindig rácsodálkozunk Isten gondviselésére és az ő szolgáló szeretetére. Sok-sok kegyelem árad ránk szolgálata révén. Hálát adunk érte Istennek, magasztaljuk az Urat!

Örömmel vettük észre, hogy a Szentléleknek a kiáradása, a kenet amit megtapasztaltunk végigkisérte az egész napot, nem fogyatkozott semit sem. Ugyanolyan intenzitással történt ez a kiáradás az utolsó emberig. Halleluja! Türelemmel kellett kivárni, míg mindenki sorra került. De mint az elején megigértük, mindenki sorrakerült. Voltak akik csak a közbenjárásra érkeztek. Elmondtuk, hogy a közbenjárás csak azoknak szól, akik az alkalmon részt vettek.

Köszönjük Urunk ezt a csodálatos napot! Köszönjük a Lélekáradás ajándékát, melyben részesülhettünk! Hálát adunk mindenért, Amen!

Kezdéskor mintegy 30-40-en voltunk. Annyira áldott volt a decemberben itt tartott lelkinap, hogy azért vagyok gondban, hogyan fogom leírni, kifejezni azt , hogy a mostani alkalom mennyivel meghaladta az előzőt, mennyire nagyobb kenettel történt minden. Isten kegyelmére hagyatkozva próbálom kifejezni szavakkal az elmondhatatlant, annak szépségét visszaadni, hogy a történések sodrába bekerülve mit éltünk meg, mit tapasztaltunk meg Isten mérhetetlen jóságából, irgalmából. Annyira felemelő, kegyelmekben gazdag napunk volt, hogy este az események hatására elhatározás született, hogy ezt folytatni kell. A nyári szünet után szeptemberre ezért újabb alkalmat, evangelizációt terveztünk.

A nap történéseit azzal kezdeném, hogy az egész alkalomra nagyon nagy egységséget kaptunk és éltünk meg. Sőt szinte egész nap erős isteni jelenlétben szolgáltunk. Éreztük, tapasztaltuk, hogy velünk van az Isten. Félelmetes leírni, de nem hagyhatom ki, hogy ebben mintha Márk evangéliumának utolsó mondata teljesülne be: "Az Úr együttműködött velük...".

Nézzük sorjában a történéseket, ahogy a Lélek elém hozza. Mikor elkezdtük az alkalmat, Bernardin atya megáldott bennünket hangos szóval: "Papi kézföltételem által..." és megáldott bennünket. Miközben az áldás szavait mondta annyira betöltött eközben a Szentlélek, hogy majdnem elnyugodtam.

Dicsőítéssel kezdtünk. A zenei szolgálat nagyon áldott volt, egység és kenet volt a jellemzője Isten ajándékozó szeretetéből fakadóan. Már sokszor szolgáltunk együtt, de újra és újra rácsodálkozunk és így volt most is, ahogy a Szentlélek kiáradt ránk dicsőítés közben.

Külön kell szólnunk a Szentségimádás alatt elhangzott énekekről. Szívet melengető, érintgető voltáról. Olyan volt, mintha az Úr  gyógyító kenetét közvetítené az elhangzott ismeret szavával együtt. Meggyőződésünk, hogy sokak belső sebei gyógyultak. Ezekről utólag valóban visszajelzéseket kaptunk. Dicsőség az Istennek!

A Szentségimádás csodálatos volt. A Jelenlét érzése még erősebb volt, nagy érintéseket tapasztaltunk. Felemelő volt az imádásban az Úr elé járulni. Nagy egységet tapasztaltunk meg az énekek, az ismeret szavának egymásra épülésében. A délutáni félórás Szentségimádás ezt újra felelevenítette, megrendítő volt, hogy ezt a félórát is milyen kegyelmekkel áldotta meg az Úr. Szinte kibeszélhetetlen, amit a szívünkben átéltünk a Szentségimádások alatt. Valami olyan áldás, mely a bensőnkig hatól, nem tudjuk magyarázni, csak átélni lehetett. Emléke most is felemel ha visszagondolok rá. Halleluja! Nem tudom megmagyarázni, de nagyon jó döntés volt a délutáni félórás adoráció. Valami nagyon erős jelenlét, valami amit befogadok, ami egy olyan szeretet találkozás, olyan bensőséges együttlét, amelyben öröm volt szolgálni. Ajándék volt, melynek bensőséges voltát nem lehet ecsetelni, kevés rá a szó. Isten irgalmának kiáradása.

A közbenjárás az előző alkalomhoz képest sokkal nagyobb létszámot vonzott. Nagy érintéseket láthattunk. Híre mehetett, mert azt tapasztaltuk, hogy nem csökken a várakozók létszáma, hanem növekedik. Sokan csak a közbenjárásra jöttek el. A részt nem vett gyermekek áradata is elindult. A lelkinapban nem, de az imában részesedni akartak. Végül határt kellett szabni, mert fizikailag nem birtuk volna az egyre növekedők számát imában részesíteni. A könnyes szemek látványa jelezte a megérintettséget, a Szentlélek munkálkodását a szívekben. Halleluja!

Csodálatos napunk, volt a Szentlélek kenetét sokféle módon megtapasztaltuk. Hálát adunk Istenünk, hogy ezeknek részesei lehettünk.

35-40-en voltak kezdéskor, később még jöttek páran. Nem csak a hívek között, hanem a nevelőotthonban is meg lett hirdetve. Igy a nevelőotthonból is jöttek nevelőtanárok és gyermekek is.

Az utóbbi négy hétvégén három evangelizáció volt. Mindegyik áldott voltára rácsodálkozhattunk. Mégis mintha valamilyen ivet tapasztalhattunk volna meg. Az összeszokottság, az együtt munkálkodás az egymásra figyelés, és az Úr szeretete a szívünkben eddigiekhez képest valami többletet adott. Itt Déván olyan szívet melengető és megrendítő evangéliumi jeleket kaptunk, ami eszembe juttatja Márk evangéliumának utolsó soraiból: "Az Úr együttműködött velük..." Meghatottan, nagy hálával a szívünkben gondolunk vissza a történtekre.

Az egész nap során nagy jelenlétet és egységet éltünk meg. A szó és a hely kevés ahhoz, hogy ezt a napot a történéseivel leírjuk, csak egy-egy történést tudunk kiragadni.

A délutáni tanítás végén volt az életátadó imádság. Ez a tapasztalataink alapján nagy érintésekkel szokott járni. Az átadó imádság után mindig megtapasztaljuk a Szentlélek kiáradását. Itt is igy volt. Az önátadó ima végén, mint utólag megtudtam egy férfinél spontán katartikus szabadulás kezdődött, ami a későbbi imádság alatt folytatódott. Az Úr erős jeleket adott, nagy érintésekkel a közbenjáró imádság során is.

Csodálatos tapasztalat volt az egész nap folyamán, hogy az Úr gyengéd szeretettel gyógyította a belső sebeket. Gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Ide illenek Ozeás próféta szavai: "olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt".

Az Úr megnyitotta a gyermekek szívét is. Nem is igazán értették mi történik velük, ezért gyermeki egyszerűséggel kérdeztek, az ismeret szaváról, a próféciákról.
Egyikük egy kb. 13-15 éves lány, végig sírta a dicsőítést, azt mondta, hogy úgy érezte, mintha az apukája szólna hozzá a mikrofonból, amikor az ismeret szava róla szólt. Nagyon hiányzik neki az édesapja, aki már meghalt.
A másikuk jóval fiatalabb, csak kérdezett és kérdezett Jézusról, a szentekről, Máriáról, a mennyországról, mindenről csak ott ülhessen mellettünk és rá figyeljünk.
Elmesélte, hogy ő a kolostorban él, elhagyták a szülei. Ő mindig Jézus segítségét kéri és a mennyországba akar kerülni.
A végén újra beszélni akartak a próféciákról, mert ők bizony elfelejtették, de örömkönnyeket sírtak az érintettségtől a padban a közbejáró ima után.
Amikor kifelé mentünk a templomból a végén, ott álltak a bejáratnál, mint valami kis madárkák, akik maguk sem tudják mit szeretnének, de annak a szépnek és jónak újra részesei akarnak lenni amit átéltek.
Szívmelengető volt, ahogy Jézus megérintette a kis szívüket, gyógyította a sebeiket.

Dicsőség az Úrnak mindenért, mert jó az Úr, és irgalma örökkévaló!